A neoklasszikus irodalom a 19. századi orosz irodalom problémakörét próbálja követni, mind eszmerendszerében, mind poétikájában. Szokás elkülöníteni publicisztikai és filozófikus ágát, ez azonban nem nagyon visz közelebb az egyes alkotók művészetéhez.
Ezt a stílust a Nas Szovremennyik és a Moszkva című folyóirat köré tömörült konzervatív írócsoport, az úgynevezett "új talajosok" alkották.
Jeles képviselői Viktor Asztafjev, Valentyin Raszputyin, Borisz Vasziljev, Vaszilij Bikov (ők egyébként a szovjet korban is elismert íróknak számítottak).
Ebből az írócsoportból színvonalát, alakteremtő képességét, valamint drámai előadásmódját illetően kiemelkedik Viktor Asztafjev. Az 1980-as évek végén ő is írt pár „leleplező”-nek szánt művet (A cselekmény helyszíne, Élni az életet, Ljudocska), amelyeket aztán az 1990-es években olyan nagyhatású művek követtek, mint a Szomorú detektív vagy az Elátkozottak és meggyilkoltak című regényei. Ezekben a művekben egyre inkább a szétesettség, valamiféle katasztrófaváró szemlélet uralkodik.
A hagyományos irodalmat képviselők közül megemlítendő még egy különös íróegyéniség, Vlagyimir Makanyin. Ő a filozofikus realista prózát képviseli, amely az 1990-es évek elején mélyült el.
XY
7 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése