Irodalmi irányzatok 4.

A posztmodern körül elég sok nyitott kérdés van. Ez idáig az orosz irodalomtudomány nem tudta eldönteni, hogy a „másik irodalom” és a posztmodern milyen kapcsolatban is állnak egymással. Egyik állásfoglalás szerint a kettő egy és ugyanaz, egy másik felfogás szerint az egyik a másiknak a folytatása, illetve van egy olyan elképzelés is, amely szerint az egyik része a másiknak. Ráadásként még abban sem sikerült megegyezni, hogy a posztmodern kezdetét mely időszakra tegyék. A neves kultúratörténész, Mihail Epstejn okfejtése nyomán az oroszországi posztmodern kezdete a szocreál megjelenésétől számítódik.
A posztmodern képviselői között olyan neveket kell megemlíteni, mint Venyegyikt Jerofejev (Moszkva – Petuski), Szergej Dovlatov (Puskinland), Szasa Szokolov (Bolondok iskolája, Eb s ordas közt), Andrej Bitov (Puskin-ház).A kiteljesedett posztmodern jeles művelői Viktor Jerofejev (A Büdi Boszorkány, Az orosz széplány, Élet egy idiótával, Férfiak) és Jevgenyij Popov (A hazafi lelke, Az élet gyönyörűsége, A küszöb küszöbén).

Irodalmi irányzatok 3.

A „másik irodalom” elnevezést az orosz irodalomtudomány és kritika arra az újszerű irodalomra tette, amely a 1970-es évek végén jelent meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szembehelyezkedjen a hivatalos irodalommal. Elhatárolódott mind a 19. századi orosz irodalom, mind a szovjet korszakot képviselő orosz irodalom profetikus jellegétől. Ez az irányzat a sokszínűségre helyezte a hangsúlyt.
A „másik irodalom”-nak három áramlata különíthető el, amelyek a következők:

1. Történelmi tárgyú művek csoportja

A történelmi tárgyú művek csoportjába sorolható regények tulajdonképpen magánszemélyek történeteként ábrázolják a világot és a történelmi háttér csak „aláfestésként” van jelen. Ennek az irányzatnak egyik legnagyobb hatású műve Vaszilij Akszjonov Moszkvai történet című regénytrilógiája.

2. Naturális áramlat

A naturális áramlatba tartozó művek eredete a XIX. század közepének naturális iskolája, amelynek célja volt, hogy bemutassa a korabeli társadalom belső életét. Arra törekszenek ezek az írások, hogy a kortárs orosz élet negatív vonásait minél érzékletesebben mutassák be a sokkolás határáig menve el. Ebből gyökerezően kapta a „kegyetlen próza” elnevezést ez az irányzat. A stílus megteremtője Leonyid Gabisev Dúvadnevelde című írásával.

3. Ironikus avantgárd

A harmadik csoport az ironikus avantgárd gyűjtőnevet viseli, amely egyáltalán nem képez egységet. Olyan szerzők sorolhatók ide, mint Vjacseszlav Pjecuh, Viktor Szosznora, Genrih Szapgir, Ljudmila Petrusevszkaja.

Irodalmi irányzatok 2.

A metaforikus-parabolikus irodalom a meseszerűségre, a legendákra, a mitikus szerkezetekre épül. A stílus képviselői a reális világban abszurditást, katasztrófához vezető visszásságokat vélnek felfedezni. Kedvelt eszközük az állatfigurákat felvonultató allegória, az egzotikus kultúrák mitologizmusa, a fantasztikum és a groteszk.
A stílus leghíresebb művelői Anatolij Kim és Fazil Iszkander.

A stílus képviselői közül kiemelkedik Fazil Iszkander, akinek Nyulak és kígyók című filozófiai meséje a Krilov-féle állatmese-hagyományra vezet vissza. Krilovval ellentétben azonban Iszkander kerüli a tanulság levonását. Megjelenik nála a mitologizmus is, amely kulcsjelenség A csegemi Szandro című regényében.

Irodalmi irányzatok 1.

A neoklasszikus irodalom a 19. századi orosz irodalom problémakörét próbálja követni, mind eszmerendszerében, mind poétikájában. Szokás elkülöníteni publicisztikai és filozófikus ágát, ez azonban nem nagyon visz közelebb az egyes alkotók művészetéhez.
Ezt a stílust a Nas Szovremennyik és a Moszkva című folyóirat köré tömörült konzervatív írócsoport, az úgynevezett "új talajosok" alkották.
Jeles képviselői Viktor Asztafjev, Valentyin Raszputyin, Borisz Vasziljev, Vaszilij Bikov (ők egyébként a szovjet korban is elismert íróknak számítottak).

Ebből az írócsoportból színvonalát, alakteremtő képességét, valamint drámai előadásmódját illetően kiemelkedik Viktor Asztafjev. Az 1980-as évek végén ő is írt pár „leleplező”-nek szánt művet (A cselekmény helyszíne, Élni az életet, Ljudocska), amelyeket aztán az 1990-es években olyan nagyhatású művek követtek, mint a Szomorú detektív vagy az Elátkozottak és meggyilkoltak című regényei. Ezekben a művekben egyre inkább a szétesettség, valamiféle katasztrófaváró szemlélet uralkodik.

A hagyományos irodalmat képviselők közül megemlítendő még egy különös íróegyéniség, Vlagyimir Makanyin. Ő a filozofikus realista prózát képviseli, amely az 1990-es évek elején mélyült el.

Mi is tekinthető kortársnak?

A peresztrojka néhány éve alatt látványos átrendeződés ment végbe az orosz irodalomban. Azt lehet mondani, hogy egyik pillanatról a másikra tűntek el a szocialista realizmus alkotói és művei. Az irodalmi élet sokkot élt át. Az emberek szembesültek azzal a ténnyel, hogy amit újként olvasnak az fél évszázaddal ezelőtt született. Korszakok, stílusok keveredtek össze, amelyből egy furcsa egyveleg alakult ki. Az oroszországi rendszerváltást követő orosz irodalomra a pluralitás jellemző. Éppen ezért nem is határolható be bizonyos keretek közé anélkül, hogy ellentmondásokba ne ütköznénk.
Négy nagyobb irányzatot lehet elkülöníteni, ami viszont feltételesen kezelendő:
1. neoklasszikus irodalom;
2. metaforikus-szimbolikus irodalom;
3. „másik irodalom”;
4. posztmodern irodalom.

Elöljáróban

Ha meghalljuk az orosz irodalom kifejezést jó estben Dosztojevszij, Tolsztoj, Gogol, Puskin vagy Csehov jut elsőre eszünkbe. Rosszabb esetben az esztétikai értékek nélküli propagandairodalom idéződik fel. E miatt a magyar olvasóközönség körében elég nehezen tud utat törni magának a kortárs orosz irodalom.

1. '80-as évek közepe az irodalomban

A peresztrojka idején jelentek meg magyarul is olyan írások, amelyeket akkoriban „leleplező”-ként értékelt a kor, de ezekről kiderült, hogy komoly orosz irodalmi és kulturális előismeretek szükségesek a megértésükhöz, éppen ezért a kortárs irodalom iránti érdeklődést kisebb mértékben sikerült felkelteni. A magyar-orosz gazdasági, politikai viszony feszültségei érződtek a kulturális kapcsolatok terén is. A rendszerváltás óta eltelt időben keveset lehetett tudni Magyarországon az orosz irodalomról (ahogy a magyarról is Oroszországban). Kevés kiadó vállalkozott az Európa-szerte egyre népszerűbb orosz írók itthoni kiadására. 2002 végén látott csak napvilágot egy olyan kötet (Az orosz irodalom története 1941-től napjainkig), amely az orosz irodalom 1941-től addig eltelt időszak történetét tárta fel. E kötet célkitűzése az volt, hogy a kortárs orosz irodalomról korszerű, informatív, mind a szűkebb szakmai közönség, mind a laikusok számára is érthető szakmai anyagot nyújtson.

2. Biztató jelek

Sajnos másfél évtized elteltével sem olvasható magyarul a legjobb alkotások közül jó néhány, bár üdvözlendő tény, az utóbbi néhány évben nagymértékben növekedett az érdeklődés az orosz szerzők munkái iránt. Ezt a folyamatot segítette a 2005 szeptemberében kezdődő magyarországi orosz kulturális évad, illetve segíti az idei budapesti könyvfesztivál. A magyar irodalom visszatértét pedig Oroszországba a nemrégiben a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ által szervezett programsorozat támogatja, így elmondható, többé - kevésbé helyreállt a két könyvkultúra közötti kapcsolat.